1191 Budapest, Báthory u. 15. H-P: 8-20 | SZO: 8-16 | V: 8-14

A kollagén néhány éve nagyon felkapott kifejezés lett. Ez a csodaszer gyakran felmerül a szépségipar, különböző kozmetikumok, de még a gasztronómia kapcsán is. Számos formában kapható, készül belőle por, kapszula és folyékony állagú termék is. Lássuk, hogy mi is pontosan a kollagén és mit érdemes tudni róla.

 

Mi a kollagén?

A kollagén valójában nem más, mint vízben oldhatatlan fehérje. Minden emberi szerveztben nagy arányban, természetes formában megtalálható, hiszen nagyon fontos szerepet játszik a csontok rugalmasságában és a porcszövet felépítésében. Szintén ez az anyag felelős a bőrszövet rugalmasságáért és annak tartásáért, nem meglepő módon a bőrünk több mint fele kollagénsejtekből áll össze. Az idő előre haladtával a szervezetben lejátszódó folyamatok lassulni kezdenek, így a kollagéntermelődés is fokozatosan lecsökken.

Kollagén és narancsbőr

Gyakori ajánlás valamilyen állagú kollagén kiegészítő termék szedése a narancsbőr csökkentetésére vagy kezelésére. Ennek alapja, hogy a kollagén az emberi testben a legnagobb arányban megtalálható fehérje, amelyet a bőr ragasztójaként is szoktak emlegetni. Felelős többek között a kötőszövetek, a csontok, az inak, az ízületek és a porcok rugalmasságának és feszességének megőrzéséért. A nők bőrszerkezete genetikailag lazább, mint a férfiaké. A lazább kötőszövetek között a nagyobb zsírsejtek könnyebben törnek utat maguknak és látványos formában jelennek meg. Ezt nevezzük narancsbőrnek. Ez tehát egy teljesen természetes genetikailag meghatározott folyamat, amelyen a külsőleg bevett kollagénkészítmények csak bizonyos mértékben tudnak segíteni.

Természetes kollagén

A kollagén természetes formában termelődik a szervezetünkben, hiszen a testünk nagy százalékát ez az anyag alkotja. Ugyanakkor bizonyos ételek fogyasztásával serkenthetjük a kollagén termelődését. Mivel egy állati fehérjéről van szó, így a húsok, például marha, sertés és csirkehús is kitűnő forrás. Az aminosavak fontos szerepet játszanak a kollagéntermelődés folyamatában, így jó választás ebből a szempontból a hal, de segíthet a zselatin, a csontleves és az aloe vera is.

A Greenshape-ben található gépek technológiája úgy lett kialakítva, hogy segítsék bőr nedvességtartalmának visszanyerését, erősítsék a sejtek aktivitását, ezáltal elindul a bőrszövet természetes regenerálódása. Ha te is szeretnéd kipróbálni, foglalj hozzánk időpontot!

Sokan azért nem mernek belevágni a fogyókúrába, mert attól félnek, hogy nem fogják tudni betartani a szigorú utasításokat. Megfelelő mennyiségű információ hiányában, külső segítség nélkül nagyon nehéz kitartónak maradni. Következzen néhány fogyással kapcsolatos tévhit, aminek semmiképpen ne dőlj be.


 

Holnaptól elkezdtem...

Szuper, ha arra az elhatározásra jutottál, hogy szeretnél egészségesebb életet élni és emiatt leadnál néhány kilót. Arra azonban mindig érdemes odafigyelni, hogy a lelkesedés az elején van a legmagasabb szinten, azután általában rohamosan csökkeni kezd. Fontos, hogy legyen egy reális cél előtted és meg tudd fogalmazni, hogy mi a motivációd. A diétába se egyik napról a másikra érdemes belevágni. Sokkal jobb, ha fokozatosságot helyezed előtérbe. Mindenekelőtt pedig érdemes konzultálni hozzáértő szakemberrel, orvossal, dietetikussal.

Le kell mondani a finom ételekről

Nagyon gyakori az az elképzelés, hogy vannak „jó” és „rossz” ételek. Előbbi kategóriába tartoznak például a zöldségek, míg az utóbbi csoportba mondjuk a cukrok. A kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás alapja a mértékletesség. Valóban vannak olyan tápanyagok, amelyek jobban hozzájárulnak a szervezet normál működéséhez, míg más ételek pusztán élvezetet nyújtanak számunkra. Egy táplálkozási tanácsadó segítségével össze lehet állítani egy olyan étrendet, ami segít a fogyásban, mégsem kell az összes kedvenc ételünkről lemondanunk.

A zsír csak káros és rossz lehet

A legtöbb tévhit mögött valójában a témával kapcsolatos tudáshiány áll. A tápanyagok egyfajta üzemanyagként működtetik a szervezetünket. Bár van egy bizonyos ajánlás, hogy melyikből milyen mértékben érdemes fogyasztani, ennek ellenére a zsírok éppolyan fontos részét képezik a rendszer egészének, mint például a fehérjék. Ettől függetlenül valóban nem érdemes a zsírfogyasztást túlzásba vinni. Az sem mindegy, hogy milyen típusút viszünk be a szervezünkbe. A legjobb, ha természetes formában vesszük magunkhoz, például avokadó, olívaolaj vagy különböző olajos magvak formájában.

Ne feledd: a fogyási folyamat elengedhetetlen része a rendszeres testmozgás is. Ebben tudunk neked segíteni, látogass el hozzánk a Greenshape-be!

A kiegyensúlyozott táplálkozás mellett rendszeres mozgás az egészséges életmód egyik alappillére. Akár edzőteremben, szabadban vagy otthon sportolunk, van néhány hiba, amelyre sokan nem figyelnek oda. Lássuk, hogy melyek ezek és mit tudunk tenni annak érdekében, hogy mi semmiképpen ne kövessük el őket.

 

Edzés utáni nyújtás kihagyása

Az edzés utáni megfelelő idejű és kivitelezésű nyújtás legalább annyira fontos, mint a bemelegítés. Az izmok regenerálódása és egészséges fejlődése szempontjából a nyújtás kulcsfontosságú lépés. A megfelelően lenyújtott izmok nemcsak javítják a sportteljesítményt, de csökkentik a lesérülés esélyét és enyhíthetik a másnap jelentkező izomlázat is.

Nem megfelelő étkezés

Nagyon gyakori hiba, hogy valaki éhgyomorral megy el edzeni, esetleg rögtön evés után már neki is áll a sportolásnak. Egyik sem szerencsés megoldás. Ahhoz, hogy legyen erőnk mozogni, és képesek együnk odafigyelni a gyakorlatok helyes kivitelezésére, terhelni tudjuk a testünket, tápanyagokra és energiára van szükségünk. Ennek hiányában, korgó gyomorral csak a közelgő étkezésre fogunk tudni gondolni. Érdemes sportolás előtt mindenképpen enni valamit és utána minimum egy órát várni, mielőtt nekiállunk intenzíven mozogni. 

 Rohanás

A hétköznapi feladatok és teendők között nem mindig könnyű időt szakítani az edzésre. Ha mégis sikerül eljutnunk a terembe, sokszor azt várjuk, hogy mikor lesz vége, hogy mehessünk a dolgunkra. Ez nem szerencsés, hiszen, ha fejben teljesen máshol járunk, sokkal nagyobb a sérülés veszélye. A helyesen kivitelezett feladatokat elvégzéséhez koncentrációra van szükség. Ha kevés idő áll rendelkezésünkre, inkább rövidebb feladatsort válasszunk, de azt megfelelő módon végezzük el.

Kevés folyadékfogyasztás

Az intenzív sportolás folyadékvesztéssel jár, amelyet mindenképpen pótolni kell. A hidratálás az edzés nélküli napokon is nagyon fontos, hiszen az, hogy mennyit iszunk, a szervezet alapvető működését befolyásolja. A dehidratáltság fizikai tünetekkel is együtt jár: fejfájás, romló teljesítmény, lassabb regeneráció. Az sportolás közbeni izzadás miatt elveszített folyadék pótlására figyeljünk oda és az edzésekre mindig vigyünk magunkkal elegendő vizet.

Tudtad?

Nálunk, a Greenshape-ben már privát személyi edzésre is van lehetőség. Ha bizonytalan lennél vagy extra motivációra lenne szükséged, jelentkezz hozzánk és mi mindenben segítünk neked!

Az egészséges életmód mára napi szinten használt kifejezés lett. Sokan a diéta vagy a fogyókúra szavak helyett is inkább ezt használják. Mi a fő különböség a két fogalom között? Egyfelől az egészséges életmód megfogalmazás jóval tágabb, sokkal több minden belefér. Másfelől nem vonatkoznak rá annyira szigorú szabályok, hiszen a végső cél nem egy adott állapot elérése, hanem annak a hosszútávú fenntartása.  

Mi minden tartozik bele az egészséges életmódba?

Kiegyensúlyozott táplálkozás

A megfelelő étrend és a teljes értékű tápanyagok bevitele nagyon fontos az egészséges életmód szempontjából. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy meg kell magunktól vonni valamit, sokkal inkább arra vonatkozik, hogy törekedjünk egy egyensúly megtalálásra és annak fenntartásra. Azokat az élelmiszereket részesítsük előnyben, amelyek valóban hozzájárulnak a szervezetünk megfelelő működéséhez.

Rendeszeres fizikai aktivitás

Talán nem meglepő, hogy a rendszeres mozgás, a sport szintén helyet kapott ezen a listán. Amikor egészséges életmódról beszélünk, egy olyan mindennapi rutinra gondolunk, amelynek az egyes pontjai mind elősegítik a test működését és egy egészséges állapot fenntartását. Az edzések nemcsak a fogyásban segíthetnek, hanem jótékonyan hatnak a szervezet egészére, hiszen többek között csökkentik a magas vérnyomást, stresszoldó hatásúak és javítják a mentális állapotot is.

Általános egészség fenntartása

Az egészséges életmód kifejezés többek között azért is lett ennyire népszerű az elmúlt néhány évben, mert az emberek így foglalják össze mindazt, amit igyekeznek a saját egészségi állapotuk javításáért vagy fenntartásáért tenni. Az immunrendszerünk és szerveztünk minden nap azért dolgozik, hogy minket megvédjen a különböző kórokozóktól és betegségektől. Éppen ezért az egészséges életmódba éppannyira beletartozik a testünkkel való törődés, például rendszeres szűrővizsgálatokra járás vagy a káros szokások elhagyása, mint ahogyan a mozgás is. 

Lelki egyensúly, mentális jólét

Szokták mondani, hogy a fizikai tünetekkel járó betegségek mögött sokszor lelki okok húzódnak. Kétségtelen, hogy a testi egészségünk és a leli egyensúlyunk szoros kapcsolatban, kölcsönhatásban állnak egymással. Éppen ezért a lelki egészségünkkel való törődés valójában saját magunkba fektetés. Az egészséges életmód teljes értékű része az, hogy hogyan érezzük magunkat, mennyi időnk van pihenni, relaxálni és mennyire tudjuk hatékonyan kezelni a mindennapokkal járó stresszt.

A kiegyensúlyozott táplálkozás az egészséges életmód és a hatékony fogyás egyik alappillére. A rendszeres mozgáson túl érdemes odafigyelni arra is, hogy milyen tápanyagokhoz juttatjuk a szervezetünket, hiszen a bevitt ételekből nyerünk energiát és ezekből tudunk később építkezni is.

A táplálkozás kérdése legalább annyira egyedi minden ember számára, mint az, hogy kinek melyik mozgásforma válik a kedvencévé. Más alapanyagokat kedvelünk, más ízeket tartunk finomnak és sokszor a nem kedvelt ételek terén is eltér az ízlésünk.

Az interneten kutatva számtalan táplálkozás módra bukkanhatunk, a vegetáriánusról kezdve a mediterrán étrenden át a különböző diétákig. Lássuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor a számunkra legmegfelelőbb irányelveket szeretnénk kiválasztani. 

Egészséges táplálkozás háza

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetnek van egy ajánlása a kiegyensúlyozott táplálkozás tekintetében, az úgynevezett: egészséges táplálkozás háza. Ezt gyakorlatilag úgy kell elképzelni, mint egy piramist, amelynek az aljában a fogyasztásra naponta többször ajánlott élelmiszerek kapnak helyet, felfelé haladva pedig azok, amelyeket csak hetente egyszer vagy ritkábban érdemes magunkhoz venni.

Ez alapján minél gyakrabban ajánlott fogyasztani teljes kiőrlésű gabonaféléket, jó, ha sokszor viszünk be különböző zöldségeket és gyümölcsöket. A tejtermékek és húsfélék szintén fontos szerepet játszanak az kiegyensúlyozott étrendben, így ezek is bár mértekkel, de javasoltak. A piramis legtetején szerepel a cukor, a zsír és a só, amelyek esetében jó, ha csupán kis mennyiségben, ritkán kerülnek a tányérunkra.

Víz, víz és víz

A kiegyensúlyozott étrend szintén elengedhetetlen kelléke a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. Az ember testének több, mint 60%-a víz. Ebből a nap folyamán végig veszítünk például a beszéddel vagy sportolás során, így ezt mindenképpen pótolni kell. Időjárástól és napi tevékenységtől is függ, hogy kinek mennyi folyadékra van pontosan szüksége. Egy egészséges felnőtt számára 2,5-3 liter ajánlott naponta, ami nagyjából 10-12 pohárnak felel meg. A megfelelő folyadékbevitel nemcsak a kiszáradástól véd, hanem segíti az anyagcserét és jótékonya hat a szervezet belső működésére is.

Rendszeresség

Az alapok – vagyis sok gabona, naponta többször zöldségek, gyümölcsök, némi tejtermék és hús, kevés zsiradék, cukor, só, valamint sok-sok vízfogyasztás – betartásán túl a rendszeresség kiemelkedően fontos. Egy napi rutin kialakítása és betartása sokat segíthet abban, hogy valóban kiegyensúlyozott legyen a táplálkozásunk, ezzel pedig hozzájárulhatunk a szerveztünk megfelelő működéséhez és az általános jólétünk növeléséhez is.